LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK

Érzelmi válság

Minden egyes nap azzal telik, hogy a gazdasági válság megoldása miatt, vagy a hatalmi érdekek érdekében dúl a harc a miniszterelnöki pozícióért. Az emberek mindenhol megkérdeznek, hogy mit tartok jónak.

A beszélgetések 100 százaléka az előrehozott választások mellett voksol. Én is egyetértek, de egy dolog zavar legbelül. Nem akarom méltatni a Gyurcsány érdekcsoport tetteit és az ellenzékét sem, csak egy dolgot szeretnék. Olyan politikai vezetést akiknek legfontosabb vezetői motivációja a Hazaszeretet! Lehet hibázni, lehet korrigálni, lehet bárhogy csinálni, ha az embert az élete árán is ez az érzés vezérli. Ez volt a régi nagy magyarok sajátja és mindig ezzel éltünk túl. Mátyás királytól Kossuthig, a mártíroktól a hősökig. Óriási dolog lehet, ha valakiben a nemzet megbízik. Ezért érdemes meghalni. Vajon van olyan vezető a pályázók között, aki életét, karrierjét, vagyonát feltenné a feladatra? Ha van, akkor én meghalnék érte pártállástól függetlenül. Egy nagy ember aki látja az elgyengült kezű, védtelen nyugdíjasok könnyes szemét. Az éhező munkásgyerekek kérő tekintetét. A szántóföld porában megtört parasztember akaró nézését. A törekvő, de kétségbeesett kis- és középvállalkozók bizonytalan merengését. Az orvosok, rendőrök, tanárok, tűzoltók, mentősök, hivatásosok esküjét. Olyan vezető akinek nem célja az idegen, nagyhatalmi érdekek saját anyagai érdekében történő segítése. Olyan vezetőt szeretnék, aki a sportolókhoz hasonlóan szívből tud sírni a Himnuszra. Mi tudunk, sokan. Van még ilyen? Kérem válasszuk őt! Már úgyis mindegy. Ha meg kell halni, akkor legalább állva és nem fél térden sunnyogva. A remény és az igaz hazaszeretet hal meg utoljára. Szerintem.


Címkék:
Értékelés: 4.25 Hozzászólások: (0)

Bio tévedés, vagy átverés?!

Részlet a szeptemberben megjelenő Utolsó Titok c. könyvemből.

A napokban egy érdekes sztori történt velem. Baráti társaságban kínálgattak egy rendkívül édes, majdnem színtelen bodza szörppel. Mindenki ezt itta, hiszen bio, házi, csak limitált széria. Szinte láttam lelki szemeim előtt a tisztességben megőszült nagymamát ahogy Südi Iringóhoz méltó kecsességgel, Madonnához illő kortalansággal szökken ide-oda a bodzásban. Egy olyan magyar termőterületen, ahol az elmúlt 50 évben sehol nem használtak rovarirtószert, DDT-t, sőt a savas, csernobilos, kerozinos esők elől is a Csillagok Háborújában használt Halálcsillag energiamezőjével védték a termést. A nagyi /termelő/ ezután kis konyhájában szigorúan ellenőrzött forrásból beszerzett bio nádcukorral megfőzte a féltett kincset. Természetesen a nádcukor is olyan kolumbiai ültetvényről származik, amelyet ugyanígy védett a nagyi ottani rokonsága.

Azon gondolkodtam, hogy az így elkészített szirup tartósítószer nélkül, pár nap alatt hogy a fenébe nem alakult borrá, vagy bármilyen szeszes itallá.

Ekkor betoppant a termelő. Persze nem nagyi volt, hanem egy átlagos, normál vállalkozó. "Igyál Norbikám! Ez nem ápdét, de nincs is benne E-betű! Ezt ihatod!" Én meg csendben gondolkodva, méla remegéssel nyeltem a tömény, cukros szódát. Visszakérdeztem, hogy valami a bodzavirágon kívül kell még legyen benne mert amúgy nem "múkodik".

Termelő válasza: "Ebben csak egy kis házi borkősav van a savanyúság és a tartósság miatt!"  Válaszom: "Borkősav E334"  Termelő második válasza: "De van benne citromsav és az egészséges!" Válaszom: "E330"   Itt abbamaradt a beszélgetés és ő csendben kisomfordált.

 

Ezután utánanéztem a témának és rengeteg terméket találtam a polcokon, ahol az adalékanyagokat vagy nem tűntetik fel, vagy a saját nevükön /az E-jelzést nem ráírva/ pici betűkkel írják rá. Elolvastam egy csomó bio termék összetevőit és kikerestem az E-jegyzékből. A következő gondolatok fogalmazódtak meg bennem:

 

1. Nincs a földön szennyezés mentes,  bio földterület! Gondolj csak bele, hogy mi forog az esők által a sztatoszférában!

2. Alig van E-betű mentes, bio élelmiszer, egyszerűen csak szám helyett szóval írják rá, vagy nem írják rá a szükséges adalékot! Melyik labor ellenőrzi folyamatában és tényleges összetevőiben a méregdrága termékeket?

3. Az E-jelzés adalékok nem mérgek, de van köztük persze egy-két vacak, elavult is. Engedélyezett, EU szabványról szól az egész.

4. Egyetértek azzal, hogy nem kell mindent agyonvegyszerezni és teletömni adalékkal. Ennek legegyszerűbb - bio túlzásmentes - megoldása a zömében friss áruk fogyasztása,   valamint a hőkezelt, vagy a vákumos, védőgázas tartósítás.

5. Magam is szeretnék bio terméket ajánlani, de legalábbis teljesen natúr dolgokat, hiszen jó a kezdeményezés. Sajnos a divat és a vásárlók tájékozatlansága sok kárt okoz a pénztárcának és a komoly egyezmények alapján működő, hiteles, bio termelőknek.

 

Miért írom le ezeket? Mert utálom, ha hitegetéssel, hazugsággal aranyáron adják el az ízetlen vackokat és minden más gyártót méregkeverőnek könyvelnek el. Ennek az Európai Unióban nincs helye. A Sparban találkoztam a Naturpur márkával, itt már az elnevezés is korrekten a fedi a zömében natúr összetevőket. Érdemes megkóstolni!

 


Címkék:
Értékelés: 3.00 Hozzászólások: (0)

Elindult újra a zsebekben kotorászás!

Újra megértem, hogy a napi sajtó legfontosabb dolga az lett, mennyit keresünk! Fantasztikus. A tegnapi napon címlapon jelent meg az egyik napilapban, hogy milliókért sem megyek el rabszolgának.
Szerintem nem a pénz oldja meg, hogy valaki  kínjában halálra zabálja magát, és minden sportot eltaszítva punnyadjon a tévé előtt mindörökké. Komoly és hiteles ember az aki ilyet valakiről egy napi bulvár sajtónak levélben megír?  Ezt az időt edzésre is fordíthatta volna.  Zsírbosszú! 

Olvastam a kommenteket. El vagyok szállva, nagypofájú  senkiházi  vagyok, stb... Mert nem vállalom? Pénzért mindent? Ezreknek ingyen is odaállok. És akkor mi van?  Ma azzal hívogatnak, hogy Réka a toplistás első DVD filmjével mennyit kaszál.

Annyira forog a gyomrom! 15 éve ugrálunk, járjuk az országot, napi ötvenszer jönnek oda hozzám, hogy ezt és ezt a hájat hogyan lehetne leadni.  Az utcán beszól a kopasz: "Aerobik Norbi egy-két-há hahaha!"  A nyilvános helyeken egy-két intelligens ember  feltűnően nekem mutatva,  hangosan röfögve nyeli le a zsírba tunkolt  fehérkenyeret, és közben odaszól, hogy "na ehhez mit szólsz he!?  Ez hanyas ápdét?"

Egy ország döglik meg szépen csendben a saját hájában és a saját gazdaságpolitikájában. Óránként heten halnak meg az elhízás szövődményei miatt, miközben egyesek étvágy blokkoló, fogyasztó tablettát árulnak, mások multilevel tagságot.  Micsoda csodák!  Fantasztikus!

Politikusaink pedig  a nyomorba taszítanak  minket szépen csendben.  Némelyik havi  500 ezres jövedelemmel 300 milliós házat épít feketemunkásokkal . A nemes honatyák  számla nélkül felveszegetnek több tízmilliós költségtérítést  az adómból. A jónép pedig feljelentgetve, egymást üldözi a vérfarkasként ráuszított adóhivatal segítségével. Soha nem volt ilyen moslék itt élni, mint most. Nemcsak a politika a hibás, hanem mi magunk. A fröcsögő, röfögő, irigykedő, turkáló, feljelentő, nem összetartó többség. Mindenkivel annyit lehet megtenni amit enged. Ezzel az országgal ezt, és még többet is!  Egy barátom azt mondta: "Mindenki azt kapja amit érdemel..." 

Mennyit keresünk pont mi? Most elmondom. Annyit mint egy átlagos, sikeres vendéglő tulajdonos. Ennyit sikerült. Mindenki láthatta az elmúlt évtizedet, hogy mennyit tettünk le az asztalra. Bele sem merek gondolni mi lett volna, ha az USA-ban teszem ugyanezt, vagy Németországban. Nem vagyok elégedetlen, de jó lenne ha békén hagynának.  Jó lenne a közöny, amikor nem motoznak, nem jelentgetnek. Akkor szerepelek valami lapban, amikor akarok. A fotóimhoz és a megítéltetésemhez személyiségi jogaim vannak.

Megalkottam egy olyan rendszert ami egyszerű, követhető, elérhető. Beletettem az életem. Update1-fogysz, 2-súlytartó, 3-hízol, mint a fene. Mit mondunk még? Mozogj napi fél órát a szíved, a keringésed, a tartásod, és a lelked miatt. Százezrek lefogytak pedig nem is találkoztunk velük. Tele a www.norbi.hu oldalam civil sikertörténetekkel. Sehol, senkinek nincs ilyen, mi pedig fel sem tudjuk dolgozni a töménytelen levelet. Azok akik súlyos pénzekért rángatnának maguk és a hűtőszekrény közé akadálynak, azok akiket naponta a fülüknél fogva kéne berángatnom az edzőterembe? Semmit nem értettek meg az önmegvalósítás szabadságából. A világ minden kövére mellé állítsunk egy személyi trénert? Megvan a megoldás! A világ éhező fele dolgozzon a fejlett világ zsírban fulladó másik felénél "diet coach" és "personal trainer" munkakörben. Megoldódna a probléma. Én megmutattam az utat amelyet a saját életemen tapasztaltam meg. Három kód és egy kis aktivitás tartozik hozzá. E mellé kell még valami? Nem hiszem. El kéne olvasni a könyvet. Amit magadtól nem érsz el egy módszerrel, azt diktatúrában sem. Megtartani az eredményt pedig főleg nem tudod. A siker belőled fakad, én csak utat mutathatok.

Pörögnek az országban a milliárdos korrupciók, hónapról hónapra döglünk meg, de a legfontosabb: "Mennyit visznek haza az elszállt Schoberték?" Itt élünk és ezek a legfontosabb dolgok! "Áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell..." Sajna nem tudok elszállni!
 
Üdv. Norbi


Címkék:
Értékelés: 4.33 Hozzászólások: (0)

Egészséget, karcsúságot ajándékba!

Szomorúan tapasztalom, hogy a mai világban minden a pénzről szól. Kevés olyan színvonalas tömegsport esemény van amelyen bármilyen nevezési díj nélkül mozoghatunk.

2000-ben elsőként kezdtem el a díjmentes, nyitott aerobik órákat. Fantasztikus bulik voltak a TF-en és a Margitszigeten. Jó volt látni a többezer embert, ahogy egymást bíztatva, a jó zenére adták le a kilókat és a stresszt.
2006-ban ez országjárássá bővült, Réka is társult, de sajnos nem volt fix fővárosi hely.
Most újraindul a hagyomány! Két eseményre is szeretnék minden kedves olvasót invitálni.
 
2008. május 24-én szombaton a Városligeti műjégpályán kialakított beach-en, 13 órára várunk picit és nagyot nagy szeretettel egy teljes órás, nyílt edzésre. A zenét élőben Hamvai PG szolgáltatja, Rékával pedig a legújabb és legjobb gyakorlatainkat adjuk át Nektek! Nemcsak a belépés díjmentes, hanem az első 500 résztvevő család, vagy csapat ajándék, dedikált ezüst Update nagykönyvemet kapja. Természetesen a frissítőre is a vendégeink vagytok. A Sió jóvoltából elsőként kóstolhatjátok meg az új update1 gyümölcsleveket is! A rendezvényen továbbá Guinness városi napozás rekordkísérlet lesz! A helyszínről 100 szerencsés azonnal ingyen elrepülhet nyaralni! Nem érdemes kihagyni!
 
Aki vasárnap kipihente az izomlázat, az 26-én hétfőn a vendégünk a Budakalászi Sportcsarnokban 19 órától 20 óráig a minden hétfőn ismétlődő ingyenes aerobik edzésünkre. A zene szintén Hamvai élőben. Érkezni fél órával korábban érdemes. Öltöző, mosdó, ingyenes parkoló biztosítva! Időjárás? Nem tényező! Tanácsadást is tartunk!
 
Tegyük együtt szebbé és egészségesebbé Magyarországot!
 
Norbi


Címkék:
Értékelés: 4.12 Hozzászólások: (0)

Réka és a skorpió esete! Norbi kőkemény véleménye!

Először is sajnos nem színjáték volt a tegnap este. Senki nem mondta előre, hogy Rékát bármilyen veszélynek teszik ki.

Megtisztelő a meghívás egy ilyen komoly show-ba. Az, hogy Urit meghajlítanám műbalhés műsorpromó volt - amúgy felülésekre gondoltam az új tévétornában. Soha eddig egy sztárvendéget sem hoztak veszélybe. Az összes versenyző a maga életével játszott a mutatványokban.

Réka nem volt felkészítve, nem volt ledumálva semmi előre. Semmibe nem került volna előtte megbeszélni az egész műsor menetét. Élesben, adásban nem is vállalta ezt a bolondságot. Én tényleg bementem volna helyette, hogy nyugodtan menjen tovább a műsor. A közönség mégis nőt akart látni szenvedni. Nem minősítem. A vendégekkel beszéltem, senki nem vállalta volna ezt a bulit. Ki bírta volna ki, hogy skorpiót várva - nem várva -fekete papírok zuhannak az arcába?

Ki engedte volna rettegve sírdogálni a feleségét? Miért nem lehet az első könnycseppnél egy kézcsókkal befejezni a mutatványt és megmutatni hol a skorpió? Mocskos egy világ ez. Rodolfónál ilyet nem láttam. Panem et circenses... Véres cirkusz kell a népnek. Megvan a különvéleményem, de azt nem fejtem ki. Réka az életemet jelenti. Amikor elvettem, boldogságot ígértem neki és azt, hogy egy életen keresztül számíthat rám. Számíthat akkor is, ha kihül a szerelem, vagy bármi történik. Nekem se a közönség véleménye, se az ország előtti megítéltetés, se a tévé nem éri töredékét sem mint a gyermekeim édesanyja és a neki adott szavam. A család, a szeretteim megelőzik a karriert. Amikor virágot rajzolt nem volt szép és érdekes? De. Amikor asztalt mozgattak az is komoly volt. Itt a határ és pont. A skorpiót meg a beijesztős kartondarabokat vagy meg kell beszélni előre, vagy rakassa magára az a mentalista aki a hírnévre vágyik. Ha valaki pityereg, retteg akkor nem erőltetjük tovább a produkció érdekében. Amikor 1997-ben az első duci tornámat tartottam senkit nem erőltettem túl. Ha valakinek szúr a szive a futógépen, akkor nem emelem feljebb a sebességet, hogy majd később jó lesz meglátod. Élj úgy, ahogy Te is élni szeretnél! Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd hogy Veled is bánjanak. Sok rossz van a világban. Ha nem tudsz jót vinni bele, akkor ne vigyél bele semmit, szemlélődj! Ennyit akartam elmondani az utolsó szó jogán...


Címkék:
Értékelés: 3.44 Hozzászólások: (0)

Norbi mondja - A kislányom az életem

Utoljára az ezredforduló környékén forgattam tévétornát. Akkoriban családról, gyermekről álmodni sem mertem volna még. Egy dologban biztos voltam, hogy a gyermek a szülői mintát követi.

Akinél otthon orditoznak, piálnak, az a gyermek nagy valószínűséggel hátrányokkal indul a beilleszkedésben. Ahol otthon kóla, csipsz, keksz, sültkrumpli és tévé a program, elég nehéz sportra szorítani.

Ez a gyermek méregevésben, hízásban, cukorbetegségben is a szülőket követi. Minden szülő kimondatlanul is a gyermeke példaképe egyben. Óriási a felelősségünk.

A múlt héten újra vissza kellett fogynom 5 kilót a nemrég kitalált Ultra Update1 programmal. Vissza kellett fiatalodnom, hogy a TV2 jövő héttől, reggelente Norbi Torna legyen. Vissza akarok hozni egy rég elveszett értéket. Példa akarok lenni a saját gyermekeimnek is.

Larát soha nem kényszerítettük semmire. Amióta tipegni tud lesi az otthoni mozdulatainkat. Heti háromszor eljár gyerektornára, de most a forgatáson edzett velem először. Majdnem elsírtam magam annyira aranyos volt. Erre szeretném őket tanítani. Szeretet, sport, egészséges táplálkozás, tanulás. Talán ezek még nem elcsépelt szavak...

Talán megvédhetem őket ettől a világtól, ha maguk is védetté válnak. A sport erőt ad. Ő, ők az életem. Érdemes velük, értük, fiatalodni is...

Fontos:

Újra Hősök Tornája a Városligeti Műjégpályán!

Május 24-én gyere 13 órára Norbi, Réka családi tornájára! A részvétel ingyenes! Az első 500 család ajándék Norbi Update nagykönyvet kap! A torna után a helyszíni beach-en együtt döntheted meg a városi napozás világrekordját! Ez alatt pedig a Sió új update ajándék gyümölcsleveivel ajándékozunk meg. A rendezvényről 100 embert az Ibusz azonnal és ingyen elrepít Korfura! A torna zenéjét élőben Hamvai PG biztosítja! Mozogj, napozz és utazz!


Címkék:
Értékelés: 4.42 Hozzászólások: (0)

Az elhízás első lelki oka: a butaság

A legtöbb ember egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy mit visz be a szervezetébe, amikor eszik. Csak az általam hallott, tudatlansághoz kapcsolódó esetekről vaskos köteteket lehetne írni. Bizonyára külön fejezetet kapna az a férfi, aki nagyon megörült, amikor azt hallotta tőlem, hogy együnk sok fehérjét. „Ez príma – írta e-mailben. – Úgyis imádom a fehér kenyeret...”

A másik eset a kedvencem. Ezt a levelet is eltettem. Azt kérdezte benne egy érdeklődő, hogy ehet-e tejes(!) kiőrlésű lisztet, ha ő egyébként allergiás a tejre. Ez az illető nem hogy az Update1 lényegét, de még a szavak pontos jelentését sem értette, hisz a teljes kiőrlést a tejjel összehozni a legalapvetőbb ismeretek hiányáról árulkodik. Amikor ezt néha elmesélem, sokan nevetnek – nekem speciel annyira fáj a tudatlanságnak ez a szintje, hogy még derülni sem tudok rajta. Persze soha nem nevetem ki őket, hiszen az életmód nem iskolai tantárgy. Megjegyzem lassan a testnevelés sem.

A butaság sajnos nem önmagában létező, elszigetelt jelenség. A fals információk olyanok, mint az önmagukat reprodukáló, illetve sokszorozó vírusok. Egy félreértésből könnyen rémhírek komplett hálózata épülhet, amit – tisztelet a kivételnek – sokszor még a média is segít terjeszteni. Ilyen például a rákkeltő cukorpótlók sztorija és az E-betű hisztéria. Amit nem ismerünk, attól félünk, és aki fél, az befolyásolható, felhasználható, manipulálható. Az ország tizede lassan az irtózatos gyorsan terjedő cukorbetegségben haldoklik, mégis mindenki a ráktól retteg. Szerinted mérgeket jelölnek a Codex Allimentariusban, az európai egyezményes élelmiszer összetevők listájában?! Én is bedőlnék, ha nem néznék utána, és nem alkalmaznék elismert szakembereket. Szerinted létezik színtiszta bio környezet ezen a szennyezett bolygón? Te mindent beveszel? Olvastad, hogy a rákos burjánzó sejtek cukorral táplálkoznak? Ha a feleségem egy téves diagnózis folytán nem kerül PET CT vizsgálatra, soha nem tudom meg. Elterelik a figyelmet és ellenpánikot keltenek. Egyél csak sok cukrot, hogy mindig éhes legyél és fogyassz, termelj sok pénzt. Ha pedig megijedsz, akkor jó drágán vegyél kukacos almát, mert az biztos egészséges.,

Mi az igazság? Vannak elavult E-betűs adalékok és vannak „biósabb” földek is az agyonműtrágyázottnál. Ennyi. Az emberek pedig csak kóvályognak a félinformációk és komplett marhaságok útvesztőjében, miközben fogalmuk sincs arról, mi hogyan hat a szervezetükre.

A butaság legjobb demonstrálói egyébként a fogyókúrázók. Mindenki csak lefogyni akar, lehetőleg azonnal. Az ideális állapothoz vezető út az emberek többségét ugyanúgy nem érdekli, mint ahogy azzal sincsenek tisztában, hogyan lettek túlsúlyosak. A lelkük és az életük valódi problémáit pedig fel sem tárják, inkább néha visszaesve zabálással folytja el a meg nem oldott kudarcok valós fájdalmait. Fejben kell lefogyni, vagy átalakulni! Leginkább a szívedben kell helyretenni a dolgokat.

Pedig az elhízott emberek történetében nincs semmi titok. Mondjuk, eltölt az illető egy hosszú hétvégét egy wellness szállodában, ahol magára szedett négy kilót. Ez teljesen normális jelenség, hiszen a legtöbb hotel éttermi szolgáltatása élettani szempontból felér egy merénylettel. Eszi a vendég a fehér kenyeret, issza a cukros kávét és az üdítőket, majd leballag a medencéhez, pancsol egy kicsit, s közben az a legnagyobb fizikai aktivitása, hogy befekszik egy masszázsra.

Amikor tehát emberünk hazajön, igencsak meglepődik. Lilul a feje a mérleg fölött, és elhatározza, hogy hétfőtől új életet kezd. Már az első munkanapon kegyetlen éhezésbe fog! Este még hősnek érzi magát. Kedden azonban már idegbeteg. A kollégái is húzzák, hogy miért különcködik. Szerdára a drasztikus elvonás miatt az illető elviselhetetlen. Csütörtökön aztán nem bírja tovább: talán névnapja van valakinek, vagy egyszerűen csak a kedvencét főzik a menzán – az indok végül is szinte mindegy, hiszen az ürügyek és az érvek közti határvonal teljesen elmosódik. Emberünk tehát istenesen bezabál, s közben azzal nyugtatja magát, hogy majd hétfőtől ismét visszaáll aszkéta üzemmódba. Addig azonban van három teljes napja. Ez idő alatt – ugye mondanom sem kell? – még a fagyit is pilótakeksszel tunkolja ki. Mindvégig arra gondol, hogy jaj, hétfőtől milyen rossz lesz neki! Ez azért kiváló ürügy a hősünknek, mert egyszerre ösztönöz evésre, illetve ad felmentést a mértéktelenséggel kapcsolatos önvádak alól.

Ő tehát eszik, és persze hízik is, hiszen a szervezete nem buta. Sejtjei még emlékeznek a hétfőtől csütörtökig tartó éhezésre. Azt hiszik, a testet birtokló értelem gazdája a kiéheztetésre ítélt Sztálingrádhoz hasonló környezetbe került, így amikor végre táplálékhoz jutnak, őrült módra elkezdenek raktározni. Mire eljön az újabb hétfő, az eredetileg fogyókúrának induló akció erőteljes súlygyarapodássá változik. És kezdődik minden elölről: szenvedés, lázadás, kicsapongás, bűntudat, elhatározás, önsajnálat… Hősünk pedig nem érti, hogy miért lesznek egyre szűkebbek a ruhái, amikor ő szinte állandóan fogyókúrázik. Azzal pedig főleg nem foglalkozik, hogy mi van elcseszve az életében amit falással akar tompítani. A végén persze semmi öröme nem marad, sőt a zabálás is csak egy állandó lelki marcangolás marad. A végén pedig beáll a hétpercenként meghalók növekvő táborába. Amit addig élt az tényleg teljes élet volt? Rágcsálásba fojtott belső ordítás.

Hogyan is mondják a jog emberei? A tudatlanság senkit sem mentesít a következmények alól…


Címkék:
Értékelés: 4.27 Hozzászólások: (0)

Néhány szó egy megvert tanárért...

Hetek óta nézem a tévét, olvasom az újságot a legújabb szenzációval. A Story legfrissebb számában olvasott megrázó vallomás tette fel a pontot, hogy leírjam a gondolataimat. Ezeket a sorokat Hadnagy András megvert, megalázott és elbocsátott fizikus és Tanár Úr érdekében írom, akit személyesen nem is ismerek.

A történet mára jelenség. A diákok jogairól és a demokráciáról szól minden.
Az iskolákban a tanulók ma már dohányoznak, egy statisztika szerint a felük rendszeresen drogot fogyaszt, sokan méregdrága kollekcióban járnak, a legújabb mobilokon beszélnek akár a tanóra közben is. A tárgyi tudás sokaknál szinte vicc és persze túlsúllyal, ikszlábbal, görbén, ragyásan könnyedén kerülik a testnevelést is.

Már ahol van még ilyen tantárgy, sport és bármi egyáltalán. A sport és a tanulás formál értéktisztelő emberré. Bár lehet, hogy tévedek. Van persze taréjhaj, piercing az orrban, szájban, valamint trendi tetoválás. No, persze vannak még kitartó tanárok is. Néhányan megfásulva, sokan hittel éhezve havi 120-140 ezer forint nettóért.

 

Hadnagy Tanár Urat megrugdalták, leköpködték, lemobilozták és kiröhögték.

Megjegyzem, hogy törvénnyel szabályoznám azt is, amikor valakit a hozzájárulása nélkül mobillal lefotóznak, videóznak. Az esetből a média trendet csinál, a résztvevők "sztárrá avanzsálódnak". Csinálj balhét és "cool", valamint híres leszel. Kirúgni nem lehet. Lecsukni, javítóba utalni nem lehet. Ellenőrző? Nincs vazze! Tudjátok mit éreztem és tettem volna, ha akkor ott vagyok az osztályban? Szégyent és dühöt. Egy nyakleves erejéig nem fogtam volna vissza magam. A többi esetből kiderül, hogy a tanulót eltávolítani sem lehet. Mit gondolok erről?

 

Az ország összes ingyenes oktatási intézményéből kizárattam volna örökre azokat is, akik csak hallgatólagosan, vagy röhögve végignézték az esetet.

Lehet vagont rakni, éjszaka takarítani és tandíj ellenében esedezni, hogy valahova még járhasson a gyerek.

 A büntetés lényege a példaállítás, a további hasonló cselekményektől való elrettentés. Ez az eset garázdaság. Az pedig Btk által szabályozott bűncselekmény.

A tanár nem közfeladatot ellátó személy? Az ellene való erőszak, munkájának bojkottálása is vétség. Én így látom, a szívemből beszélek.

 

Hajdan egy olyan iskolába jártam ahol óra előtt csendben, egyenköpenyben sorakoztunk. Cigi, óra alatt evés, telefon? Elképzelhetetlen volt.

Tisztelet, tanulás, fegyelem és eredmény volt az érték. A testnevelő volt a kiképzőtiszt. Szerettük és féltük őt. Ezért amikor azt mondta, le tudok fogyni, a szavai hatására le is fogytam 40 kilót.

Ugye azért vittem valamire az életben?  Ez az iskola nem a Rózsadombon volt, hanem a kilencben, a Mester utcában.

Nem a hegyi arisztokráciából ereszkedtem a médiába, a nép egyszerű gyermeke vagyok.

Most erkölcsi válság van.

A tanárokat verik, alázzák. A politikusok hazudnak és lopnak. Bocsánat!

Pályázatokat adnak ki.

A tömegek hivatalosan nem vállalnak munkát, nem adóznak, de a segély jár azoktól nekik, akik mindezt megteszik egész életükben, becsülettel. Hadnagy Andrástól is vonták a járulékot, és az Szja-t. Nem lopni járt és juttatásért ordítozott a helyi önkormányzatnál.

1-2 év és az utcán a terhes nőket hasba szúrják majd, ha nem lehet az ilyen módon felnövő és viselkedő kamaszoknak a mellüket röhögve megfogdosni. Majd a média ismét sajnálkozik.

 

Én ebből nem kérek. Ha ez a demokrácia, akkor abból sem.

Sokat beszélgettünk vállalkozó és közalkalmazott barátaimmal, hogy milyen lenne a jó Magyarország. Érdekes gondolatokat hallottam. Elmondok egy álmot:

 

- Álmomban egy olyan iskolát látok ahol csak 4-es osztályzattól felfelé van tandíjmentesség és a mélységesen tisztelt és elismert tanárok kezében van a gyerek jövője. A tandíjból telik tisztes fizetésre is

- Ahol a bérek az iskolai végzettség arányában sávosan emelkednek és a munkaadóknak szabályozott számban kötelező alkalmazni a magasabb végzettségüknek is

- Ahol az összes adó és járulék 15%. Gazdasági növekedésben előzzük a szomszédokat

- A minimálbér 15 százalékát általános adóként annak is be kell fizetni, akinek nincs munkája, így törekszik, hogy mielőbb legyen.

- A vállalkozó alkalmazza, mert ilyen számokkal megéri. Ha mégsem fizeti, akkor minden hozzátartozója egyetemlegesen felelős minden vagyonával. Így nem lehet a dolgokat kiskorúra, feleségre íratni az adó alól

-  Ha ez sem segít, akkor van hely megbecsült közmunkára, tisztes pénzért

-  Az elítélt bűnözőket lovas rendőrök kísérik egyéb állami beruházásokra dolgozni. A szabadulás után munkája, szakmája, pénze és kitartása lesz

- Segélyt csak a mozdulni, menni, látni nem képes rokkantak kapnak

- Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de csak a közvetlen életveszély elhárítására, ha nem adózol.

 

Én ezt érzem igazságosnak, nekem ez a demokrácia. Ne büntesse a világ azokat, akik dolgoznak, hisznek, tanítanak, adóznak és élnek az álmaikért. Ma azt támogatja, aki destruktív és inaktív.

 

Minden tiszteletem Hadnagy Andrásé. Minden megvetésem az őt felfüggesztő igazgatóé.

 

Tisztelt Tanár Úr! Elnézést kérek Öntől a magam és az egész világ és a generációm nevében. A törvényhozással és az ország irányítóival karöltve kellene szégyellnem magam. Én szégyellem...

 

További békés éveket, nyugalmat és jó egészséget kívánok!

 

Norbi

 

 

 


Címkék:
Értékelés: 4.94 Hozzászólások: (13)

A saláta csapdája

Itt a tavasz! Vasárnap húsz fokos melegben ülhettem a teraszon. Ekkor jön el az idő, hogy mindenki vadul próbálja leadni a téli hájtömböket. Előkerül a saláta, a virsli, a majonéz és egyéb öntetek. Sokaknál mégis eredménytelen, vagy nagyon lassú a fogyási siker. Miért?!

Egyrészt nagyon fontos a mértékletesség. Szerintem a szemkopogtató éhségnél csak egy ocsmányabb érzés van: a pukkasztó, böfögtető, álmosító, teletömött jóllakottság.

Együnk naponta legalább 4 alkalommal, és az uzsonna legyen fontosabb mint a vacsora! A túlevést a fitneszteremben sem lehet kompenzálni. Az értelmes ember azért eszik jóízűen és sokat, mert sokat mozog, aktív az élete. A mai világ beteg embere pedig azért fitneszezik sokat, mert sokat evett, kompenzál.

Apropó saláta! A virslik zöme nem éri el a 20% hústartalmat! A többi rész liszt, térfogatnövelő, szójapor stb. Ez kenyér nélkül is hízlal! Most cikizhettek, hogy mitől update1 a virsli? Csak a 80%, sovány hústartalomtól. Na jó, de ott a light majonéz! Rendben, hiszen csökkentett a zsírtartalma. Tudod mitől hízunk a zsírnál is jobban? A cukortól. A light majonéz cukrozott!!! Azt hittem rosszul látok! Most megint cikizhettek, hogy mitől update1 a majonéz? Attól, hogy 4 éve ott figyel rád a boltban hozzáadott cukor nélkül, édesítővel. A zsír nem viszi fel a vércukor szintet, a cukor és a liszt igen! A vércukor raktározódik el a zsírsejtekben, valamint többlet inzulint termeltet és újabb farkaséhséget generál. Ezen gondolkodtam a teraszon, miközben az úszógumimat vizsgálgattam. Megyek futni egy tizest...


Címkék:
Értékelés: 4.00 Hozzászólások: (0)

Olyan vagy, amilyen a média - avagy egy gyűrű története

Éjjel-nappal forgattunk egy 17 fős stábbal a török tengerparton. Réka iszonyatos intenzítással dolgozott, hiszen neki 4 profi részt kellett felvennie, nekem csak 3 laza ducitornát.

Ráadásul tőlem nem várja el a közönségem a bomba alakot  és a kemény részeket . Az egésznapos munka után láttam, hogy a feleségem lerakja a gyerekeket és nagyon-nagyon fáradt. Úgy döntöttem, hogy valahogy kifejezem neki, hogy mennyire fontos nekem. Velünk volt az Aktív és a Storyonline stábja is. Gondoltam meglepem egy vacsorával és egy szerény kis gyűrűvel. Mindenki aranyos volt és résztvettek a szervezésben. Végül egy pici,  vékony,  fehérarany 600 eurós ékszert választottam, mert úgy gondoltam, hogy nem a csillogó érték,  a drágaság mértéke,  hanem a gesztus és a kettőnk ehhez kötődő érzése számít. Amúgy a törököknél minden ékszer a harmadába kerül. Miért fontos ez!? Majd később kiderül! Így is lett, Réka sírt  örömében  és egy kis videó is készült erről. Miért írok erről!? Mert itt a tavasz, a szerelem és ebben az irigy, feljelentős, elanyagiasodott világban úgy gondolom a szeretet, a barátság  és az egészség  a legfontosabb érték amire vigyáznunk kell. A média számára két hír a lényeg: 1. esküvő, gyerek, új szerelem  2. pazarló, megcsaló, hűtlen, hazug, esetleg narkós, vagy bűnöző vagy! E kettő között semmi.  Kitolódtak az ingerküszöbök és a látszatok világát éljük.  Az sem hír  önmagában , hogy új dvd, munka, vagy bármi születik a  követők  számára. Tehát egy picit mindig ki kell tépjünk magunkból, egy pici személyeset, mert ha valakit  fantasztikusan  lefogyasztunk az sem hír. Hazaérve egész nap a vágással dolgoztam, amikor felhívott  az  egyik  szerkesztő ismerősöm, hogy valami szépet, húsvétit mondjak erről  nekik a napilapban.  Gondolkodtam. Miért jó nekem ott szerepelni? Semmilyen okot nem találtam. Ismertebb leszek? Nem. Többen szeretnek majd? Nem. Jobban elismernek? Dehogy! Addig győzködtek, hogy ünnep, szeretet, küldjek fotót, hagyjam jóvá a cikket stb, hogy megtörtént a telefoninterjú. A vasárnapi számot ellenben egy másik felelős szerkesztő hölgy vette át!   Itt változott a helyzet, de erről semmit nem tudtam. Természetesen nem a jóváhagyott anyagot hozta le. Így lett a kis gyűrűből milliós brilliáns és a múltból előkerült egy négymilliós óra is! Természetesen ami soha nem került ennek a felébe sem és soha senki felé nem kommunikáltuk semminek az árát, de azt sem, hogy hány hónap munka, vagy titkos kis gyűjtögetés van mögötte. Így lett a szeretetből taszító, unatkozó, hülye majmok  fényűző magamutogatása.  Az örömöt sem akartuk megosztani, de egyből az árcédula lett a fontos.  Most bizonygassam, hogy nem vagyunk ilyenek és nem is annyi az annyi? Gagyi. Milyen szánalmas ember az aki nyomozza, kutatja és publikálja egy ajándék, egy gesztus árát? Egyszerű recept: Csalogasd   meghitt érzelemmel, szorozd meg öttel , forgasd ki  és kész a  lejáratás ! Egyszer.  Végül is csak a példányszám számít és egy nap a világ.  Így voltunk a rendkívül színvonalas  internet  oldallal is. "Schóberték szaporodni vágynak!" "Norbi hiteltelen!"  Felötlik bennem a kérdés: Nektek akarok én hiteles lenni?!  Bezzeg amikor este 11-kor kellett minket hívni a Nagy Fogyás után friss infóért, akkor jó partnerek voltunk.  Mi úgy gondoljuk a patkányok szaporodnak  és nem a gyerekek.  Réka legutóbbi autós  feljelentése  érdekes módon pont akkor történt amikor külföldön dolgoztunk.  Piros parkolócédula volt rajta! Hű! Hányan vagyunk így naponta! Ez háborús bűn?   Elgondolkodtató , hogy a  tartós siker  sosem a leleplező, gatyában turkáló, fröcsögő bulváré. A storyonline nem hazudik, nem durvul , nem sároz  és  olvasottságban mégis  viszi a pálmát. A Story magazin nem taszít senkit mélybe és mégis 10 éve minden  versenytársat stabilan lever. Miért?! Mert még talán nem válltoztunk meg.  Az emberek alapvetően jók!  De ne feledd! Nem a társadalom formálja a médiát, hanem fordítva! Ügyes vasárnapi szerkesztő  szorgalmas tudása elgennyesíti,  átfordítja  a híreket, hiszen "tudja hogy kell újságot írni".  Tudja mi kell a népnek.   

Mostanában olvastam Sass József kálváriáját.  Ne kapjon Kossuth díjat! Adót csal  a vizsgálat szerint,  mint a másik tízmillió polgártársa! Sőt egymillióan egyáltalán nem fizetnek semmit. Jómagam százezreket adózom a fizetésemből havonta,  marad is,  de gondolkodom is, hogy  akik alig keresnek, meddig  bírják a 70%-ot odaadni. Románia, Szlovákia 17%-al szárnyal! Mit számít Sass Józsi elmúlt 30 év munkája?! Példát kell statuálni! Ez a hír, ez a címlap! Király. Nem magánügy, hogy kinek milyen hivatalos ügye van? Kiváncsi volnék, ha az egyik felelős szerkesztőre egy magánnyomozót állítanánk és kiderülne, hogy  pénzért lányokhoz  jár a két gyereke mellett.  Ráadásul a pénzt politikai párttól kapja.  Kiderülne, hogy édesanyja kikapcsolt árammal, éhesen, egyedül halt meg.  Mindenkinek vannak hibái, de tényleg a szennyesünket kell a közhírré tenni?!

Tényleg ezek a hírek? Tényleg  rombolni  kell? Tényleg ki kell fordítani a szaros bugyit? A szarcsík adja el az alsónemüt?  Mert mostanában sok napilap és website címlapján szarcsík van.  Ezen gondolkodtam. A média formálja az embereket és ezért is élünk egy egyre undorítóbb,  lelkileg megbetegedő  országban.  A világon az első helyen vagyunk az egy főre jutó öngyilkosságok számában!!!  A magyar aki egymást öli,  vagy önmagát,  s a külföldi csak köp egyet a név hallatán. Ezek a hírek, ezek vagyunk, ezek leszünk, ha akarjuk.  Tényleg ez kell?!  Ennyi egy kis gyűrű története.... S arra gondolok, hogy mi lenne velem, ha Réka se lenne...  Megyek futok Vele egyet a Dunaparton.


Sziasztok!

Norbi


Címkék:
Értékelés: 3.54 Hozzászólások: (34)

Mi Réka titka?

Tegnap este jöttünk haza törökországi meghívásunkból. Partnerünk az Ibusz elrepített egy előszezontól csendes, gyönyörű és megfizethető helyre.

Érdekes, hogy Antalya és környéke tele van ötcsillagos hotelekkel, minden "all inclusive" és az árak csak a magyar turistahotelek szintjét éri el. Mondok egy példát. Egy órát forgathattunk a királyi lakosztályban amit a szerencsések napi 200 ezer forintért bérelnek. Ugyanez nálunk 1 millió forint és egyáltalán nem jár teljes ellátással. www.rixos.com  Valami itthon nagyon elromlott. Drágábbak vagyunk mint amerika...

Én odakint Edinával és Péterrel forgattam 9 év után újra kezdőknek és túlsúlyosaknak szóló duci tréninget "Segítek Neked!" címmel. Réka pedig élete legszebb és legerősebb 4x20 perces heti edzésprogramját készítette el "Napi 20 perc a jó alakodért" címmel. Csodálom őt, csodálom a maximalizmusát. Nem bírnám végigtornázni mosolyogva amit csinál, de utána garantáltan 4 napig totyognék az izomláztól. Idén 30 éves, 23 éves kora óta vagyok vele, két csodás gyereket szült nekem.

Egész nap forgat, dolgozik, rohangál, főz, gyereket nevel és egyre bombasztikusabb nő. Lassan rájövök, hogy minden nő olyan mint a nemes bor. Ha beérik és odafigyel magára, akkor egyre és egyre jobb lesz a korral. Soha nem tudok beleerőltetni mást, csak update1 ételt. Már a 2-eseket is kerüli. Én gyakran elkurvulok, de ő csak néha egy kis száraz pezsgőt iszogat. Heti 4-5 alkalommal egy órát tréningezik. Esküszöm nem többet! Sokkal jobb nő van mellettem, mint amilyen pasi én vagyok. El kell kezdenem minden nap komolyan edzeni, komoly kihívást jelent és példát mutat nekem. Szerintem olyanokká válunk mint amit a feleségünk mutat nekünk. Azt esszük amit főz, az a családi program amit diktál. A nők oldhatnák meg a férfiak súlyproblémáit is. Érdemes ezen elgondolkodni....


Címkék:
Értékelés: 4.03 Hozzászólások: (2)

Update 1-es tavaszi villámdiéta

Kedves Olvasóim! A héten Rékával, Petivel, Edinával elmentünk új dvd-t forgatni Törökországba. Utólag is boldog nőnapot kívánok mindenkinek! Engedjétek meg, hogy megosszam az utazás előtti, megelőző, erősítő étrendet! Ez egy tavaszi, egyhetes Update villámdiéta. A téli makacs 5 kiló eltűntetésére, valamint hogy felkészüljünk a forgatás fáradalmaira. Tudományosan nem alátámaszott, de kibírtuk, működik, leszálkásított. Üdv. Norbi

Update 1-es tavaszi villámdiéta

Hétfő:
R: 1 pohár joghurt, kisebb alma, kisebb mandarin, zabkorpa 1 evőkanál, édesítőszer. Minden daraboljunk tetszőleges méretűre és keverjük össze.
T: kivi 4 db
E: Globus zöldborsófőzelék húsgombóccal
V: Fetával töltött paprika (fetasajt 50g, pisztácia 10 g, friss citromlé 10 g, kapor 5 g, zöldpaprika 1,5 közepes darab, fehérbors 1 g, só 1 g), Update 1 kenyér 2 szelet
A paprikákat hosszában kettévágjuk, úgy, hogy a szárakat is éppen kettéosszuk. A magokat kiszedjük, és a paprikákat sós vízban 5 percig főzzük (blansírozzuk). Lecsöpögtetjük, majd kihűtjük. A mazsolát 2-3 percig meleg vízben áztatjuk, majd lecsöpögtetjük. A fetát nagyobb darabokra tördeljük, hozzáadjuk a citromlevet, a kaprot, a pisztáciát, a mazsolát, kevés sót és borsot. Óvatosan összekeverjük, majd a paprikákba töltjük. Kaporral díszítve tálaljuk.

Kedd:
R: 1 pohár joghurt, fél narancs, egy körte, zabkorpa 1 evőkanál, édesítőszer. Minden daraboljunk tetszőleges méretűre és keverjük össze.
T: Norbi csokoládé 3 kocka
E: Északi saláta (galambbegy saláta 50g, pácolt hering 50g, főzőtejszín 25ml, garnélarák 25g, vöröshagyma 20g, szegfűbors 2g, retek 2 közepes darab, só 2g, kapor 2g, burgonya 1 közepes darab, őrölt fehérbors 1g, citrom negyede) A burgonyát meghámozzuk, és a szegfűborssal ízesített vízben, kuktában megfőzzük. A salátát megmossuk, a retkeket megtisztítjuk, és vékony karikákra vágjuk. A hagymát apróra vágjuk. A heringeket 2 cm-es darabkákra szeleteljük. A maradék szegfűborsot durvára őröljük. A salátalevelekkel kibélelünk egy tányért, erre tesszük a heringdarabokat, a rákokat, a retekkarikákat, a hagymát, majd a főtt, felkarikázott burgonyát. Az őrölt szegfűborssal megszórjuk. A szószhoz a citromlét, a tejszínt, a sót és a borsot habosra keverjük. Kaporral megszórjuk, és a saláta mellé kínáljuk.
V: Khell Food Szalámis cukkínis Update szendvics

Szerda:
R: 1 pohár joghurt, erdei gyümölcs 200 gr, zabkorpa 1 evőkanál, édesítőszer. Minden daraboljunk tetszőleges méretűre és keverjük össze.
T: Cerbona Update müzli szelet 1 db
E: Globus csirkemell brokkolis sajtmártással, 1 szelet Update kenyér
V: Pikáns sárgarépa saláta (sárgarépa 200g, vöröshagyma 20g, friss narancslé 20g, friss citromlé 10g, olívaolaj 6g, fokhagyma 2g), 1 szelet Update 1 kenyér

Csütörtök:
R: 1 pohár joghurt, kisebb alma, kisebb mandarin, zabkorpa 1 evőkanál, édesítőszer. Minden daraboljunk tetszőleges méretűre és keverjük össze.
T: Sole-Mizo Update puding 1 db (vaníliás vagy csokoládés)
E: Globus Csirkemell gazdag zöldségkörettel, 1 szelet Update kenyér
V: Fűszeres gyümölcsös halfalatok (tonhal filé 120g, mandarin 50g, olivabogyó 37,5g, vöröshagyma 10g, só 2g, petrezselyemzöld 2g, sáfrány 2g, gyömbér 2g, olivaolaj 1csapott evőkanál, fahéj 1g, fehérbors 1g, fokhagyma 0,5 gerezd) A mandarinokat gerezdjeire szedjük, kimagozzuk, a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért finomra vágjuk, majd serpenyőben, forró olajban átforgatjuk. Hozzáadjuk a fahéjat, a sáfrányt, az olajbogyót és a finomra vágott petrezselymet. Jól összekeverjük, és 5 percig kislángon kevergetjük, majd tűzálló tálba öntjük. Beletesszük a feldarabolt vagy mélyhűtött esetén felengedett halhúst és a mandarint, megsózzuk, megborsozzuk, dupla alufóliával befedjük a tálat, és 35 percre forró sütőbe toljuk.


Péntek:
R: 1 pohár joghurt, fél narancs, egy körte, zabkorpa 1 evőkanál, édesítőszer. Minden daraboljunk tetszőleges méretűre és keverjük össze.
T: 1 db Norbi túró rudi
E: Almás csirke (csirkemell 120g, alma 100g, vaj 10g, só 2g, őrölt fehérbors 1g, olaj 1 csapott evőkanál, Univer Update mustár fél kiskanál, joghurt fél pohár) Az almákat meghámozzuk, és vékonyan felszeleteljük. A csirkét vékony csíkokra vágjuk. Wokban vagy nagy serpenyőben felforrosítjuk az olajat, és megpirítjuk benne a húst, majd kivesszük. A vajat az olajhoz adjuk, és az almákat arany színűre pirítjuk benne. Addig főzzük, míg minden leve el nem fő. Belekeverjük a joghurtot, a mustárt és összefőzzük. Végül a húst a szószba tesszük, felforraljuk, és néhány percig főzzük. Sóval, borssal ízesítjük, majd tálaljuk.
V: Globus zöldborsófőzelék, 1 szelet Update kenyér

Szombat:
R: 1 pohár joghurt, erdei gyümölcs 200 gr, zabkorpa 1 evőkanál, édesítőszer. Minden daraboljunk tetszőleges méretűre és keverjük össze.
T: Update somlói galuska
E: Francia zöldséges lecsó (padlizsán 100g, paradicsom 62,5g, cukkíni 50g, zöldpaprika 45g, vöröshagyma 10g, kakukkfű 2 g, só 2 g, friss bazsalikom 2g, majoranna 2g, olivaolaj 0,5 csapott evőkanál)
V: Globus székelykáposzta, 1 szelet Update kenyér


Vasárnap:
R: 1 pohár joghurt, kisebb alma, kisebb mandarin, zabkorpa 1 evőkanál, édesítőszer. Minden daraboljunk tetszőleges méretűre és keverjük össze.
T: Kivi 4 db
E: Sajtos rakott spárga (fehér spárga 150g, zöld spárga 50g, fokhagymás sajt 15g, zöldfűszeres sajt 15g, tejföl 12%-os 1 evőkanál, tojás 1 db, őrölt bors, só, margarin) A spárgák héját lehúzzuk, és forrásban lévő, enyhén sós vízben félpuhára főzzük, majd leszűrjük, és félretesszük. Kivajazunk egy jénai vagy cserép sütőtálat, és a kissé kihűlt spárgát egyenletesen elrendezzük benne. Egy tálban villával összetörjük a sajtot, majd hozzákeverjük a tejfölt, a felvert tojásokat, megsózzuk, és megborsozzuk. Ráöntjük a spárgára, és forró sütőben 25 percig sütjük.
V: Khell Food Szalámis cukkínis Update szendvics 1 csomag


Címkék:
Értékelés: 3.82 Hozzászólások: (0)

Karcsúság kacsazsíros kenyérrel

A megtisztulás - idézet az áprilisban megjelenő Utolsó Titok könyvemből.

 A megtisztulás

Mielőtt belekezdenék a három alapvető lelki faktor elemzésébe, rá kell vezesselek a belső szabadság lényegére. A negatív energiák, a fel nem oldott lelki tényezők még az Update ellenére is csak időleges sikert adhatnak. Miért vagyunk néha depressziósak? Miért zabálunk, iszunk pukkadásig? Ha belenyúlunk egy „bűnös” ételbe miért nem bírjuk abbahagyni? Miért mondjuk azt magunknak, hogy csak ma, de holnaptól minden más lesz? Miért cigarettázunk egyik szálról a másikra? Miért drogozunk? Majd mindezt abbahagyva miért vezekelünk órákat az edzőteremben, miközben pocsék dolgokat eszünk magunkat bűntetve. Amikor zsírégetőket, étvágycsökkentőket, vízhajtókat szedsz csak fizikailag nyomod el a problémát. Az egész univerzum gondolatból és szándékból áll. A gondolat már majdnem teremtés, de a szándék már tettek nélkül is bármit képes létrehozni. Mit nyomsz el magadban, amikor a fent felsoroltakat teszed? A problémát kell feloldanod! Mi zakatol belül? Mindenkinél más! Olyan élethelyzetek, amit ahelyett, hogy  megoldanál, pótcselekvéssel betakarsz és még mélyebb pokolba taszítod magad. Példák. Lúzernek, kicsinek, gyengének, magányosnak, szegénynek, szexuálisan elítélendőnek érzed magad? Na és! A világod azért rossz, hogy jobbá tegyed! Az életed fejlődés. Fogadd el magad és jelölj ki lassan elérhető, kellemes, pozitív célt! Bántanak? Ne válaszolj, ne igazolj! Csak magadnak kell megfelelned. A szüleid elhagytak, elváltak? Légy Te jó szülő! A szerelmed elhagyott? Nem ő volt a párod, csak magadnak erőlteted ezt az álmot. A boldogságot egyedül kell megtalálnod, ha megvan, utána tudsz osztozni. Sokan vezekelnek. Futják a maratont, tornáznak órákat. Bizonyítanak. Minek? Kinek? Ettől kell hinned önmagadban? Aki befal egy este pótcselekvésként egy hűtőszekrényt, vagy aki minden nap többet fut egyforma: Elnyom valamit!

A lényeg a szabadság érzése! Futhatsz, ehetsz bármit, szabad vagy, jó vagy és ez a lényeg. Kocogj húsz percet, de élvezetből és edd meg a kacsazsíros kenyered este élvezetből! Minek többet egynél? Szabad vagy, holnap is megteheted és elmúlik a függés, a lelki kapzsiság. A megtisztulás nem más, mint egyensúly önmagaddal. Ne bizonyíts, ne vezekelj! Élj! Az Update sokat segít, mert ételei kevésbé hizlalnak. Van egy következő fázis.

Ha ezen túljutsz és elérsz egy magasabb lelki síkra, akkor bűnözhetsz, hiszen nem bűnözöl. Manapság annyit edzek egy hét alatt, amennyit 5-6 éve egy nap alatt. Heti két óra aerobik, vagy futás és két óra súlyzózás jobb formában tart a réginél. Este egy bulin nem szedek kétszer - mert most még lehet, de holnap más lesz baromságra gondolok - egyszerűen kóstolok és boldog vagyok. A függéstől való megszabadulás egyenlő a lelkiismeret furdalástól való megszabadulással. Amitől elhiszed, hogy hízol - attól hízol. Amitől elhiszed, hogy fogysz - attól fogysz. Tartom a kódjaim nyolcvan százalékban, de a többiben nem. Szabad vagyok és légy Te is az! A legnagyobb ellenségünk a depresszió, az önmarcangolás. Az egész külvilág, az élet a Te belsődből fakad. Aki rosszkedvvel kel fel, így beszél, így dolgozik, hiába gürcöl. Nem viszi semmire. Örülj, hogy felébredtél! A mosoly ne egy hittérítős, sanax-os fénylő csomag legyen a belső szarra tekerve. Játszd annyira igazán, hogy annyira átéld, amíg belül is arannyá válik! Az élet egy nagy színház és színész benne minden nő és férfi. Talán ezt Shakespeare-től hallottam... Játszd újra ma!

A fizika és az ezotéria kapcsolata

Ennek az évezrednek ez az igazi kihívása. Amikor a transzcendens és a materialista világnézet egy teljes egységgé olvad. Tele vagyunk táltosokkal, parafenoménekkel miközben a tudósok háborognak.

Én hiszek mindkét oldal igazságában. A lélek kapcsolatba lép az anyaggal és az anyag befolyásolja a lelket. Van egy kedvenc kísérletem!

Masaru Emoto japán tudós a víz kristályszerkezetét elektromikroszkóp alatt vizsgálta és lefotózta.

Egy víztározóból vett minta először elég zagyva és zavaros szerkezet volt. Ezután megáldatta egy Zen buddhista szerzetessel és az eredmény egy csodás, szimmetrikus kristályforma lett.

Ezután megnézte a desztillált vizet. Semleges oktogon forma volt. Három palackba tette. Este mindegyikre ragasztott egy címkét amire kézzel ráírt valamit. Amikor ezt tette az írás fogalmára koncentrált. Amelyik üvegre a Szeretet szót írta, reggelre a buddhista áldásához hasonló kristályszerkezetet diagnosztizált! Amelyikre a Köszönöm /arigato/ szót írta, megnyugtató, harmonikus kristály jött létre. A legutolsónál azt írta: „Beteg vagy, meg foglak ölni!”  Szétesett, szennyvíz forma, aszimmetrikus molekula jött létre. Elképesztő, nem csalás! Ezzel nem tudnak még mit kezdeni a tudósok. A négy elem közül a víz a legérzékenyebb. A tested kilencven százaléka víz!

Gondoltál már arra, hogy mit tehetnek veled a gondolataid, a szándékaid!? Elrákosodhatsz és meggyógyulhatsz.  Ez a kísérlet számomra bizonyítja, hogy van rontás és áldás. Van amulett és átkozott tárgy is. Vannak áldott és átkozott helyek. A hit, a vallás fizikailag bizonyítható erő!

http://www.masaru-emoto.net/english/ephoto.html

Megtisztulva, igaz emberként kell gyakorolni. Amikor az első Titok könyvem írtam / a mostani feljelentett, betiltott ezüstkönyvről beszélek / csak a segítés, a tapasztalatcsere vezényelt. Nem voltak mellettem tudományos szakemberek, nem akartam Update termékeket létrehozni. Elképesztő eredmények és siker született. Ezután a követők kérésére és ötleteire alapozva lett az Update rendszer.

Ma már hiszem és tudom, ha mindezt tudatosan, piaci megfontolásból teszem, akkor semmi sem így történt volna...


Címkék:
Értékelés: 3.84 Hozzászólások: (6)

Ne veszítsük el a gyökereinket!

Sokan akarnak többnek látszani, mint amik valójában. Nem büszkélkedhetem azzal, hogy innen, vagy onnan jöttem komoly származással. Az egész életem egy útkeresés. Menni előre az élet és a lélekfejlődés útján. Arra születtünk, hogy változzunk. Nem szabad kudarcként élni egy percet sem amíg vannak álmaink és minden nap teszünk érte.

1990-ben se pénzem, se lakásom, se szülői hátterem nem volt a jövőmhöz, de jövője mindenkinek van. Az egyedüli fizetéssel járó perspektíva a rendőri szolgálat, a főiskola és jogi egyetem elvégzése volt.

1991-ben kezdtem az első aerobik óráimat tartani beugróként. A vendégek a munkám után, az 500 forint óradíj mind napi tett volt egy álom felé. Utcai őrmesterből lettem kiképző osztályvezető, százados.

A hivatásomnak éltem nappal, este a szenvedélyemnek, vagyis emberek jókedvű megmozgatásának, lefogyasztásának. Egyszerű srác voltam és nem vagyok most sem több. Sokan mondják: Csak egy hülye rendőr volt.

Akkor is az amikor a frontálisan szétesett roncs mellett kellett megkeresni a megtört apuka kislányának a cipőjét, hogy meg legyen neki a mennyországban. Akkor is amikor örjöngő fradimeccset kellett oszlatni. Akkor is amikor a fegyverhasználatot, az önvédelmet, a jogszerű intézkedést tanítottam naponta két századnak. Jött az este, s ami másnak munka, az nekem öröm volt. Este aerobikoztam. Szeretem a rendőröket és az átlag embereket is. Jó volt fontosnak érezni magam.

A szenvedélyem, a lassan kinyíló ajtók más utakra vittek. Nem az számít mi vagy, hanem hogy mi akarsz lenni és mit tettél minden nap ezért. Senki voltam, s talán legbelül még mindig az vagyok, de játszuk az életet, próbálunk valakik lenni. Ha Te is hiszed kedves irodai adminisztrátor, Hr referens, titkárnő sorstársam. Soha ne add fel az álmaid. Nem a világ tesz valamivé, hanem Te teremtheted meg a saját világod. Ez tudatod hatalma. Tegnap az aktív stábja visszavitt egy napra és csodálatos volt. Szívesen dolgoznék bármilyen szakmai tanácsadóként ott most is. Motiváció, egészséges életmód, hit, önbizalom - tanítanám ingyen is.

Jó az utcán segíteni és tanítani, hiszen én is tanulok így. Egy fél napra visszakaptam 10 évet az életemből. Nyolc évig voltam rendőrtiszt. Büszke vagyok. Fogadd el ami vagy, ne becsüld le magad és minden nap építsd az álmaid. Ez a lényeg. Tedd jól amit teszel és tedd jobbá a világod. Ne árts senkinek. Ez a lényeg. Köszönöm, hogy az lehettem ami vagyok és az lehettem ami voltam. Csak jó volt ezt most elmondani.....

Sziasztok! Norbi


Címkék:
Értékelés: 1.54 Hozzászólások: (0)

BLOG LEÍRÁSA

MAGAMRÓL

ÜZENŐFAL

2008-04-10 12:15:15 ILona Kedves Norbi!
Én nagyon kedvelem a termékeidet..Sajnos én inzulinos cukorbeteg vagyok.4-éve kb 6kg-mot hiztam. pedig 160g CH vagyok. De most olvatam a naplódban a visliröl. Meg döbbentem mert általában ezt vagyizom, reggelre a cukrom ki ugrik..Doki bácsi azt mondta, hogy attol ha 1-pár virslit meg egy korpás kenyeret meg eszek attól nem lehet. De te most rá muttatál.Nagyon szeretnék fogyni...Szépen kérlek segítsél ebben.
Várom tanácsodat vagy ötleteidet.
Köszönöm.
Szeretettel:ILona

2008-04-09 16:30:35 Mesi Norbis majonéz cukor nélkül,édesítővel. Hehe!! Együk az aszpartámot,ciklamátot,mert az aztán marhára egészségesebb ám,mint egy kis cukor! A virslit meg a nitrátok miatt kell kerülni-így az összes többi felvágotatt,stb.
Attól senki nem lessz egészségeseb,ha Norbis,vegyszerekkel teli vackokat eszik. Tudom,mindenben van valami mesterséges dolog,de nem kötelező megvenni/megenni semmit sem.
Mozogni kell és boldognak lenni,nem örökké a kalóriákat nézegetni,stb.

2008-04-08 12:22:42 csuka Takács Ádám-mal egyetértek

2008-04-06 11:05:29 Orsi Nagyon jó, hogy vannak Norbi Update termékek,az ételízesítő fantasztikus, de amibe cukor helyett édesítőszer van, azt ott is hagyom a polcon.Kipróbáltam a Norbi Rudit és utána rohantam a mellékhelység homályába.Ugyanezt produkálta (a mesterséges édesítőszer) a gyerekeimnél is, így kihagyjuk az életünkből azokat a termékeket.
Tudom, hogy az egészség megfizethetetlen, de sok ember sajnos napi anyagi gondokkal küzd,így már nem tud az egészséges ételekre, életmódra áldozni. Sajnos az egészséges életre való átállást, fenntartást luxuscikknek érzem még a mai világba!
Azon is el kellene gondolkozni, hogy mitől ilyen mentalitásu a magyar ember, mert minden érmének két oldala van.
További jó munkát és egészséget Nektek!
Orsi

2008-04-05 13:35:01 radica947 10 kg-t kellene fogynom, de mivel a kettőnk nyudíja nem éri el a 90 ezer F-ot nekem ne akard bebizonyítani, hogy a csirkemell is olyan olcsó, mint a krumplistészta. A 900 Ft.os kenyérlisztedről nem is beszélve, így adj tanácsot.

2008-04-04 13:10:55 mona Szia Norbi!
Elkezdtem tornászni az aerobzóna kazettádra és szeretnék pár tanácsot és segítséget kérni tőled.Ha lehetséges lenne.Hol tudnám felvenni veled a kapcsolatot?
Előre is köszönöm.Egy küzdő anyuka

2008-04-03 19:41:57 eszter Kedves Norbi!
Ha valaki nem szereti a zöldségféléket, az, hogy fogyókúrázzon?Én nem szeretem őket!Mit tegyek?Kérlek segíts!
Előre is köszönöm!!

2008-04-01 16:55:21 Adri Szervusz!
Akarmilyen fogyokuras recept szerint etkezem, nem fogyok egy dekat sem. Sajnos a cigaretta leszokasa utan felkuszott20 kg.Szeretnem, ha jo tanaccsal segitenek. De ne azt ird ne egyek s akkor biztos fogyok. Minden jot a csaladodnak is.

2008-04-01 16:46:50 Agi Norbi!
Miert kell irni Neked, ha nem valaszolsz, vagy majd e-mailba.Udv: egy 90 kg dagadek!

2008-04-01 10:35:52 aranygaluska LILINEK!!!!

Szerintem azért fogytál ilyen keveset, mert nagyon sokat mozogsz, és fejlődik az izomzatot. Az izomszövet nem tudom, hányszor nehezebb, mint a zsírszövet. Valószínűleg sok zsírtól is megszabadultál, de ugyanannyi izom is épült rád, és ezáltal nehezebb vagy. Próbálj kevesebbet mozogni, mondjuk 3-4szer egy órácskát, vagy csak 45 percet. hátha bejön. Nem okoskodni akarok, de én is ilyen cipőben járok. Másfél éves a kislányom kb. egy éve kezdtem el fogyókúrázni, és 11 kilótól sikerült megszabadulnom. Pedig 20tól szerettem volna.

2008-03-31 11:46:47 Lili Szia Norbi!
2007 májusában miután a kislányom 9 hónap után úgy döntött nem akar tovább szopizni ráálltam a mérlegre és 100 kg-ot mutatott. 173 cm magasságomhoz ez aztán csodás egy látvány volt a tükörnek. Szóval megvettem a zsebkönyvet és nyár végére 16 kg-tól meg is szabadultam heti három szobabiriglizéssel egybekötve. Most január elején 93kg voltam és azóta kőkemény update életmódot folytatok ill heti 3 spinning +heti 2 futás utána pedig réka belsőcomb és has az add önmagad 2-vel. Ma rááltam a mérlegre és 89,8 elmonhatom hogy talán még így életemben nem zokogtam mint ma reggel a tükör előtt. három hónapja minden nap izomlázam van és éhes vagyok amikor lefekszem aludni és még ha édességet kívántam akkor a fahéjas joghurt vagy rudi a max. Miért csak ennyit fogytam? Úgy érzem magam mint egy disznó. A férjemtől annyira elzárkóztam az elmúlt időszakban hogy az már beteges. Mit tegyek mostmár a családom is szenved. Én pedig mégsem fogyok!!! Miért ? kérlek segítsetek hol a hiba? Mit csinálok rosszul?

Köszönettel,
Lili

2008-03-27 20:36:34 Zsuzsa Kedves Norbi!
Nagyon sajnálom ahogy mostanéban veletek bánnak.Sajnos nem vagytok egyedül.Az a baj,hogy a magyar ember annyira elkeseredett és irigy lett,hogy ha valakinek 20 ft-al több jut, már úgy érzik kötelezően meg kell bántani,ki kell közösiteni.Rajtatok azért csapódik,mert ismert emberek vagytok,és valljuk be,mással nem tudnak benneteket megfogni.Hiszen boldog családi életet éltek,szeretitek egymást, a gyerekeket,dolgoztok keményen.Én csak kitartást tudok kivánni,szeressétek egymást.MÁs nem számit.

2008-03-27 13:06:02 Tündi Sziasztok!
Szerintem mindenkinek más a véleménye, és ez így van jól. El kell fogadni. De azért az nekem is szúrta egy picit a szemem, hogy ebben a mai elszegényedett világban miért kell ennyire mutogatni hogy milyen gyűrűt vettek. Mert szerintem itt csak ezen volt a hangsúly. És igen is szálka van az ember szemében, hiszen én is keményen dolgozok minden nap, reggel nyolctól négyig, és havi 100-ból élek, és ez még jónak számít. Még sem panaszkodom. Pedig semmire se elég. Ilyen méregdrága dolgokról még álmodni sem merek. És ez az én részemről nem irigység, csak nekem mindig az jön le hogy valamivel mutogatni kell magukat a mai magyar "sztároknak". Szóval engedjük meg hogy mindenkinek meg legyen a maga véleménye.

2008-03-26 13:04:06 Takács Ádám Sajnos Norbi, állítólag kb. 3 millióan dolgozunk a 10milliós országban (az utolsó fillérig adót fizetve és nem minimálbérre bejelentve), ebből 1.5millió a közalkalmazott... Tehát maradtunk 1.5 millióan, akiknek az adójából tartják el ezt az országot(+ a cégek) Ez a baj. Az én zsebemből is többszázezer ft-ot húz ki az állam, az irigyeimet persze ez nem érdekli. Pedig én bérből és fizetésből élek, ügyeskedni nem tudok (nem is akarok). Más. Te közszereplő vagy, ebből (is) élsz, el kell fogadnod, hogy van ilyen-olyan véleménnyel rendelkező ember is. Nem minden olvasó/TVnéző ember kedvesnővér. Sőt, a legtöbb bulvárfogyasztó ember nem a magas IQ-szintjéről híres. Tisztelet persze a kivételnek. Viszont Te és a Kedves Feleséged (lassan a gyermekeitek is) is a bulvár miatt lettetek ismert emberek. Ha csak simán edzéseket tartanátok egy fittness-teremben, a kutyát nem érdekelnétek (a terembe járókon kívül). De az életetek nagyon sok részét megosszátok a TV-néző közönséggel. Viszont a bulvármédia olyan, mint egy polip, csak sokkal több csáppal és nem enged el Titeket. De véleményem szerint, ezt azért (egy-két esetet leszámítva) Ti sem bánjátok. Ha én lennék "közel a tűzhöz" én sem bánnám. De ez így van jól. Szóval fogadjátok el, hogy a bulvár, nem csak pénzből, partykból és mókából és kacagásból áll. Ha máshogy nem megy, vegyetek egy képzeletbeli mérleget és meg kell vizsgálni, hogy mennyit ad/adott a media és mennyit vesz/vett el. Más.
Sajnos több helyről hallom (sokszor első kézből), hogy a Feleséged aggresszíven, szabályokat nem tisztelve/életveszélyesen vezet. Életveszélyes másokra és magára is. A rendszám miatt nem nehéz beazonosítani. Egyik kamionos span egy “enyhén szólva is” szabálytalan sávváltásra panaszkodott. Az, hogy nem lett baleset, nem a Feleségednek köszönhető. Azt nem tudom mennyire szerette a fizikát, de nem kell ecsetelni, hogy egy 20 tonnás monstrum, mit képes csinálni egy “pici” A4-el. És ez nem írígykedés, csak egyszerű közlekedési szituáció. Persze, ha nem lenne ismert ember, akkor senki nem is “csámcsogna” erről. Egyébként nap, mint nap autóban ülök és azt kell tapasztaljam, hogy a közlekedési morál a béka feneke alatt van, még mindig balkánnak számítunk ilyen téren (is). Éppen ezért kellene egy közszereplőnek élen járni és még inkább betartani a főbb közlekedési szabályokat. Az összeset úgy sem lehet, aki azt mondja, hogy mindig, mindent betart, az hazudik…
Végezetül sok sikert kívánok, amit idáig elértél az életben az figyelemre méltó, ügyesen csináltad, csak így tovább és próbálj/próbáljatok ne elszállni és akkor nem lesz baj…:) Ha már saját magatok nem tudjátok/nem akarjátok a media csápjait kikerülni, legalább vigyázzatok gyerkőcökre, talán még nem késő…

2008-03-26 12:00:17 Ildi Szia Norbi!

A mai világban szinte lehetetlen megmondani,hogy mi a valódi és mi tűnik csak annak.Amennyiben a blogodban leírtak a Te saját gondolataid és meggyőződésből írsz így,én azt mondom,hogy Réka a világ legboldogabb felesége lehet melletted.A Te érdekedben is szeretném,ha ez így lenne.Igazán értékes ember vagy,a feltételes mód csak azért van,mert az ördög sajnos nem alszik...Csak így tovább :-)

2008-03-25 21:54:42 névtelenül Bárcsak minden férfi ilyen figyelmes lenne a feleségéhez! Ezt nagyon becsülöm benned!

2008-03-25 19:47:58 Era SZia Norbi!
Ne foglalkozz már a hülye médiával.nekem személy szerint nem volt szükségem az update-re sohasem - de akármi van, a lényeg az az h segítettél sok sok embernek.Az h ebből pénzetek is lett így korrekt.
Akik meg a zsebedben turkálnak - na az ő ténykedésük társadalmi hasznossága nulla.

2008-03-25 18:45:45 Piedad És Norbi válaszol is? ....

2008-03-25 15:31:36 Anna Szia Norbi!Nagy rajongód vagyok és sokat fogytam a segítségeddel.Egészen másképp látom mostmár a világot.Hála NEKED köszönöm köszönöm köszönöm

2008-03-25 15:15:04 Rudi Norbi ne törődj a médiával.Etesd nyugodtan tovább az állatokat mint ahogy a kislányod mondta egy show-műsorban

© StoryOnline 2007